first part of logo 'Máš' first part of logo 'umělecké' first part of logo 'střevo' first part of logo '?'

Csikteam: Az élet a Víz forrása –Dunai halfajok

projekt adatai

pályázat címe: Az élet a Víz forrása –Dunai halfajok
csapat neve: Csikteam
iskola: Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
felkészítő tanár(ok): Somody Beáta
pályázók: Dévai Rebeka, Kálmán Mátyás, Szécsi Luca, Vecsei Dorka, Vanyek Balázs
helyezés: nem ért el helyezést

 

projekt leírása

A feladat egyszerűnek tűnt, mert már úgy mentünk a novemberi megbeszélésre, hogy igazából volt egy titkos ötletünk. Sajnos ez az ötlet csak részben valósult meg, mivel idő hiányában az iskolai térben nem tudtuk kisajátítani hozzá kellő időre a teret, így váltottunk.

A rajzteremben számos kacat halmozódott fel, főként hullámkartonokból van jó néhány. Az iskolánkban a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot szeretnénk hétköznapi módon, természetessé tenni. Tavalyi évben a Föld napja kapcsán csináltunk kiállítást a Hilton Budapestben, most pedig a Víz világnapja volt az esemény fókuszában. Tanárunkkal Somody Beátával megbeszéltük, hogy vízi élőlényeket, talán halakat kellene készítenünk, hiszen egy halraj, vagy egy szák hal is gyűjtemény?

A szakkörös gyerekekkel halakat kezdetünk készíteni, olyan is volt köztünk, aki a felsős gyerekeknek előrajzolt pár halat vagy segítettünk kivágni formára, hogy a másik oldalát is kifessék, sok diákot bevontunk a készítébe. A Csikteames megbeszéléseken sokat gondolkoztunk, hogyan lehetne elegánsan a HILTON Budapest Dominikánus kerengőjébe kiállítani? Amikor meg volt az ötletünk mindenkit riadóztattunk, hívtunk sajtót (Pecatúra TV, Kids News), felkértük Ferenczy Dénest a Nagybudapesti Horgászok Egyesületének elnökét, hogy nyissa meg a tárlatunkat. Sajnos közbeszólt az élet és a Hilton egyéb rendezvény miatt a március 22 helyett március 29-re tolta az eseményt. Versenyt futottunk az idővel.

A fő koncepció az volt, hogy a hal, mint ősi keresztény jelkép (IKTHÜSZ), stílusosan jelenhet meg a Szent Miklós Dominikánus kerengőben. A helyét természetesen a hajdanán karsztvizet adó kút fölé helyezzük és egy térinstallációt rendezünk be, azonban mivel szinte a Dunára nézhetünk innen, így őshonos dunai halfajokat alkottunk meg.  Neki álltunk meghívót és plakátot tervezni, ahogy kell egy „gyűjteményes kiállításhoz” és megrendeltük a jó időt, valamint kitaláltuk, hogy majd leleplezzük az alkotást ünnepélyes keretek között. A diákokat megkértük jöjjenek kékbe, mivel a leleplezés után a kezükben lévő tükörrel a visszaverődő napfényt összegyűjtve csillogtathatták meg halaikat.

Nagyszerűen sikerült a megnyitó, egy évfolyamtársunk énekelt is és a lepel is addig maradt fenn, amíg kellett. Sok bizonytalan tényező volt, vajon elég lesz –e az a faág amiket találtunk? Az elhasznált festékes hullámkarton befedi –e a kút tetején lévő rácsot? A tornaszertárból kidobott sporthálóval hogyan tudjuk az esztétika, vizuális képet tovább fejleszteni? Az egyik szülőtől kaptunk haltartó szákot és azt is elhelyeztük a 4 órán át tartó kiállítás építés közben. A halakat több réteg lakkal vontuk be, mivel kültéri installáció, a nedvesség ne bántsa. A köveket a kerengőben találtuk, és a megvilágítással tudatosan számoltunk. Húsvétig szeretnénk, ha az időjárás engedné a megtekintését. Szívesen és szeretettel ajánljuk Mindenkinek, a  Zsűrinek is, látogasson el és nézze meg a mi kis gyűjteményünket a Hess András tér 1. szám alatt.