
heARTbEAT
projekt adatai
A humán létforma fejlődése során kialakult a távolság ember és ember között, mind földrajzi, mind pedig társadalmi értelemben véve, ami azt eredményezte, hogy az energiához való hozzáférés mértéke is jelentősen egyenlőtlenné vált. Míg egyesek éhezők, hiányt szenvedők lettek, addig mások fogyasztókká, az életszínvonal-megszállottság melléktermékeivé váltak, és ugyanazt a tényezőt értékrendbeli különbségeik miatt semmiként vagy mindenségként voltak képesek definiálni. Installációnk létrehozásának célja, hogy annak megtekintőit érzékenyítsük az előbb említett témában, többek között azzal a kissé banális szállóigével élve, mint „az étel az élet”. Emellett pedig az emberi asszociálás képességét igénybe véve igyekeztünk megjeleníteni egy olyan szavakkal nehezen kifejezhető fogalmat, mint az energia. Szerettünk volna a reál gondolkodás keretein belül létrehozni egy művészi folyamatot, hogy a tudomány szigorúsága és a művészet elvontsága ötvöződhessen projektünkben. A tudományos megközelítésű alkotásunkat a kiállítás helyszínén egy lecsupaszított környezetben, véleményünk szerint kétségkívül műalkotásként is lehet értelmezni.