Heuréka: Hozzáadott tartósító nélkül

Modern világunk jellegzetesége, hogy a mindennapjainkat átszővik a kisebb-nagyobb választások milliói. Reggel kezdődik azzal, hogy milyen ruhát vegyünk fel, később jön a kérdés, hogy hol ebédeljünk, és este, amikor végre kikapcsolódnánk, csak tévécsatornák közt lapozgatunk. A hétköznapok jelentéktelen választásainak talán legkarakteresebb színtere a bolt. Megszámlálhatatlan márka, típus, a színek és formák kavalkádja. De miért van az, hogy ez a nagy választék inkább fejfájást okoz? Nem kellene örülnünk, hiszen így biztos megtaláljuk, amire tényleg vágyunk?

Miért nem tesz boldoggá a választás szabadsága? Többek között ezzel a kérdéssel foglalkozik az installációnk. Első pillantásra egy konzervekből épített piramist látunk magunk előtt. Képileg idézi a filmekből ismert, amerikai áruházak hasonló konzervpiramisait, megteremtve az üzletet, mint az installáció központi szimbólumát. Ez a piramis azonban további jelentéstartalommal bír. Eszünkbe juthat a Maslow-piramis, az emberi szükségletek rangsorolt halmaza is. Ez az összefüggés nyilvánvalóvá válik, amikor közelebb lépünk és megvizsgáljuk külön-külön is a konzerveket. Azt látjuk, hogy az ötszintes piramis konzervjeinek címkéit mind egy-egy ikon díszíti. Az alsó szinten egy kés és egy villa, fölötte egy pajzs és egy kard, a harmadik szinten egy chatbuborék, és végül egy serleg. Ezek, az első ránézésre egyszerű szimbólumok, valójában azonban összetett jelentéssel bírnak. Egyszerre jelenthetik bizonyos dolgok hiányát, ennek a hiánynak a tárgyát és végül, szó szerinti értelemben a hiány orvoslásának eszközét. Ahogy végignézünk a piramis alsó négy szintjén és a hozzájuk tartozó szimbólumokon, tisztán láthatjuk a párhuzamot a Maslow-piramissal, hiszen a címkék ikonjai megfeleltethetőek a modell szintjeivel, amik rendre: a fiziológiai szükségletek, a biztonság, a társas igények, az elismerés, és végül a csúcson az önmegvalósítás.

A csúcs kitüntetett szerepe miatt adja magát a párhuzam az önmegvalósítás, és az egész mű központi kérdése, a választás között. És belegondolva, valójában mi az önmegvalósítás, ha nem maga a választás, az igény, hogy a döntéseinken keresztül kifejezzük önmagunkat? Így vizsgálva azt is láthatjuk, hogy a választásnak a szabadsága egy olyan lehetőség, ami a piramis csúcsán adatik, hiszen az éhező nem válogat az ízek között. Emellett az is látszik, miért dúskálunk ennyire a jelentéktelen választásokban. Világunk kiszolgálja a túlnyomórészt a piramis csúcsára került emberiség önmegvalósítási igényét. Ezzel a felismeréssel nézünk fel a piramis csúcsára, ahol egy konzerv mintha megállt volna a leesés előtti utolsó pillanatban. Ez a konzerv jelenti magát a választást, hiszen onnan a csúcsról, ezerféle irányba zuhanhatna tovább, de végső soron mégis földet érésre van kényszerítve, ahogy a mi döntéseink is korlátozva vannak az által, hogy kik vagyunk és egy adott kérdésben mit gondolunk.

Jobban szemügyre véve azt is láthatjuk, hogy ez a konzerv a többivel ellentétben nincsen átcímkézve.

A büszkén rajta virító löncshús felirat visszakapcsolja az evés kérdéséhez a piramis csúcsát, egyfajta keretet adva az egész műnek, rávilágítva, hogy miként is jelentkezik a választás igénye az alsóbb szinteken, ahogy eljutunk a piramis csúcsára. A löncshús azonban sokak számára nem egy étvágygerjesztő választás. Ez, fokozva látványbéli oda nem illőségével, egyfajta gunyoros hangnemet kölcsönöz az egész végső párhuzamnak. Ennek kapcsán újra gondoljuk, amit korábban beláttunk, azt, hogy a világunk, mint árucikket forgalmazza az önmegvalósítást. Lehet, hogy ez az árucikk nem pusztán az önmegvalósítás létrejöttét szolgálja, hanem pont ahogy a címkék szimbólumai is, egyszerre teremti meg az igényét? Talán azért okoz annyi fejtörést, a választás szabadsága, mert a legegyszerűbb döntéseknél is előhozza az önmegvalósítás kérdését.