Ultramarin kék: A hiány

A hiány

A munkánk tárgyiasult formában mutatja be, hogy a gyűjtés és a hiány kiegészítője egymásnak. Minden lépcsőfok, a rajtuk lévő tárgyakkal a hiány egy-egy leképzése. A hiány valaminek vagy valakinek a meg nem léte, míg az idő az órával mért mennyiség, amely a világ ismétlődő változásain alapul. Az időhiány gyűjteményünk legmegfoghatatlanabb „darabja”, bár minden eszközzel igyekszünk kordában tartani, mégis állandó hiány tényezőként van jelen az életünkben. Ennek bemutatására minden féle eszközzel igyekszünk rámutatni. Melyek folyamatosan figyelmeztetnek bennünket a hosszútávú megfoghatatlanságára, egyik ilyen eleme a műnek az óra, amely az alaplapon helyezkedik el. Ez szimbolikusan és valóságosan is keretek közé rendezi az életünket. Az idő az a tényező, amelynek a hiányát és múlandóságát folyamatosan érzékeljük. A megfoghatatlan pont. Egyik percben még a múltban vagyunk, majd a következőben már a jövőben. Hol az egyikben, hol a másikban veszünk el. Csak a jelenre sokszor nem tudunk koncentrálni. Ez alatt egy horizontálisan mozgatható lap helyezkedik el, ezzel az idő örökös ismétlődését, korlátozottságát jelképeztük. A következő tárgy az első lépcsőfokon látható, ez a metronóm, amely egyszer az egyént, egyszer pedig a közöst jelképezi. Fix, rögzített ritmusban jelez. Egy rendszer, egy ritmus, egy hiány az is. A kővel az időtlenséget szimbolizáltuk a kő, mint a megőrzött, bezárt idő, az örökélet, az időtlenség. 

Földi létünk után porrá leszünk, visszatalálunk a természetbe. A bábu az egésznek az elszenvedője, az ember megtestesítője tele hiánnyal neki kell megélni a valóságot, az öröklét, a mindenség hiányát. Emiatt születésétől a haláláig a saját és a környezete diktálta szabályok és törvények keretei közé van beszorítva. A múlt, a jelen és a jövő megélője. A teremtés résztvevője.